Hogyan lett egy különleges gomba a titkos fegyverem?

Közel tíz éve foglalkozom szoftverfejlesztéssel. Mivel remote dolgozom, egyedül osztom be az időm – ami néha áldás, néha átok. A kreatív feladatokhoz fókusz kell, a hibakereséshez türelem, a monotóniához pedig valami erős belső motiváció. Az utóbbi időben azonban mindháromból egyre kevesebb volt.

A napi 3–4 espresso ellenére sem tudtam rendesen koncentrálni. Délre elfáradtam, délután szétcsúsztam. A backlog nőtt, a kedvem csökkent. Ekkor jött szembe egy cikk egy különleges gombáról – süngomba volt a neve.

Nem mondom, hogy elsőre meggyőzött. De mivel szeretem a tudományos háttérrel megtámogatott dolgokat, utánaolvastam. Azt írták, hogy segítheti a mentális fókuszt, serkentheti az idegsejtek kommunikációját, sőt, még a memóriát is javíthatja. Egy próbát megért.

Nem volt hirtelen áttörés. De a második hét után észrevettem, hogy később fáradok el. Ritkábban fogom meg a telefonom, és gyorsabban találom meg a hibát egy-egy logban. Mintha kisimult volna az agyam. Nem lettem szuperhős – de valahogy megint szerettem a munkámat.

Ez a gomba mára olyan lett nekem, mint egy jó „IDE”: nem írja meg helyettem a kódot, de gördülékenyebbé teszi a folyamatot.

A süngomba nem új keletű csodaszer. Már az ősi ázsiai orvoslás is használta, főként memória- és idegrendszeri problémák kezelésére. Ma a nootropikumok egyik sztárja: idegi növekedési faktor (NGF) termelését segíti, ami az agysejtek regenerációjához szükséges.

Nem kell hozzá gurunak lenni. Én egyszerűen csak beépítettem a reggeli rutinomba – és amióta így teszek, nem érzem magam délután háromkor zombi üzemmódban.

Fejlesztőként az ember nemcsak kódot ír, hanem problémát old meg. Kreatív és logikus egyszerre. És amikor ez a két világ összemosódik, kell valami, ami stabilan tart. A süngomba nekem ezt adta meg: egyfajta mentális párnát, ami megtart, ha a projekt elúszik vagy a ticketek ömlenek.

Ha neked is van olyan napod, amikor már 11-kor várod a végét, lehet, hogy nem újabb kávéra van szükséged – csak egy másféle inspirációra, akkor szerintem próbáld ki. Én kis kutatás után végül ettől a cégtől rendeltem: www.naturl.hu, mert pénzvisszafizetési garanciát vállalnak a termékeikre. Ha nem válik be, csak szólsz emailben és visszautalják az árát. Ez azért elég menő, nem?