A múlt hónapban munkahelyet váltottam, és egy új, szoftverfejlesztéssel foglalkozó cégnél kezdtem el dolgozni. Az az igazság, hogy régen volt ilyen jó munkahelyem, sőt, talán még soha nem éreztem magam jól ennyire egy olyan közegben, ahol nem általad választott barátok, hanem kollégák vesznek körül. Bár korábban határozott elvem volt, hogy nem barátkozom, sőt, még csak nem is haverkodom munkahelyi környezetben, itt megszegtem ezt a szabályomat. Egyre inkább úgy érzem, hogy több kollégával szorosabb viszony kezd kialakulni. Már arra is volt példa, hogy közösen beültünk sörözni munka után, és ha jól tudom, egy közös házibuli is tervben van. Őszintén nem gondoltam volna, hogy létezhet ennyire kellemes munkahelyi közeg, még a főnököm is jó fej: pedig utóbbit illetően csak rossz tapasztalatokkal rendelkeztem korábban.
Olyan jó csapat alakult ki, hogy kitaláltuk: mi lenne, ha egyik nap félig viccből, félig az összetartás jeleként közös egyenpólóban jönnénk be dolgozni. Mindenkinek tetszett az ötlet, de mivel nehéz volt összehangolni az otthoni ruhatárainkat, úgy döntöttük, megrendeljük a ruhadarabokat. Erre a célra kiváló választás volt a Magnolion, egy szuper magyar divatmárka. Náluk ruhadarabok széles kínálatából válogathatunk, van itt minden: egyedi póló, pulóver, számtalan, például macskás, vagy kalózos mintával.
A Magnolion olyan egyedi ruházati márka, amely a mesterséges intelligencia és a digitális művészet különleges világát hozza el a pólók világába. A márka célja, hogy Magyarországon elsőként mutassa be az MI által inspirált minták szépségét és sokféleségét, melyek minden egyes darabot megismételhetetlenné tesznek. Minden póló saját kezűleg, 100%-ban magyar kézműves műhelyben készül, prémium alapanyagokból és korszerű nyomtatási technológiával. A vásárlók valódi műalkotásokat viselhetnek magukon, amelyek egyszerre tükröznek kreativitást, erőt és egyediséget. A különböző minták és színváltozatok lehetővé teszik, hogy mindenki megtalálja a hozzá leginkább illő darabot. A hírlevélre való feliratkozással az érdeklődők elsőként értesülhetnek akciókról, újdonságokról és nyereményjátékokról, valamint azonnali 10% kedvezményt is kapnak az első vásárlásukhoz.
A Magnolion egyedi póló- és pulóverkollekciója azoknak szól, akik szeretnék megmutatni stílusukat, érdeklődési körüket vagy világnézetüket. A kínálat színes és sokoldalú: a feliratos darabok között humoros, spirituális vagy mélyebb gondolatokat hordozó minták is megtalálhatók. A természetkedvelők tájak, állatok és növények ihlette grafikákból válogathatnak, míg az állatbarátok külön macskás, kutyás vagy egyéb állatos minták közül választhatják ki kedvenceiket. A kollekciók a különféle érdeklődési területekre is reagálnak: a filmes és anime ihletésű darabok ikonikus karaktereket és jeleneteket idéznek meg, míg a gamer minták a videojátékok világát elevenítik fel. A skandináv mitológia, a retró stílus és a cyberpunk tematikák különleges grafikai világot tárnak a viselőjük elé, lehetőséget adva az önkifejezésre és az egyediség hangsúlyozására. A magyar kultúra szerelmesei nemzeti szimbólumokat, népi motívumokat viselhetnek, míg az absztrakt minták a modern művészet és építészet világát idézik meg. Minden egyes póló és pulóver nemcsak öltözködési darab, hanem személyes üzenet is. A kínálat célja, hogy viselője büszkén vállalhassa, ki is ő valójában – legyen szó művészetről, természet iránti rajongásról vagy éppen technológiai jövőképekről. A Magnolion üzenete: legyen más, mert van más.
A Magnolionnak köszönhetően tovább mélyülhetett a kapcsolat közöttem és a munkatársaim között. Nagyon jó buli volt megvalósítani az ötletet, és közös egyen pólóban bejönni a munkahelyre. Nem ez volt az utolsó alkalom, az biztos!