A memória játékok a kisfiamnak is segítettek

memória játék

Egy szoftverekkel foglalkozó cégnél dolgozom. A lényege a munkámnak annyi, hogy szoftvereket fejlesztek, valamint, ha valami elromlik, akkor kitalálom, hogy hogy lehetne a legjobban, leggyorsabban megoldani a problémát. Nagyon szeretem a munkámat, hiszen imádom a kihívásokat, és ebben a munkában rengeteg rejlik, így sosem unatkozom. Azonban kihívások nem csak a munka terén, hanem az életben is jelentkeznek.

És olykor az életben nehezebb is őket megoldani. Amikor a kisfiam életében szembesültem azzal, hogy a munkám miatt elhanyagolom. Persze a feleségem ott volt vele mindig, de olyan problémái voltak, amiben a feleségem nem tudott neki segíteni, és nekem is sokáig kellett agyalni, hogy mitévő legyek. Méghozzá az volt a probléma, hogy mikor megkerzdte az iskolát, nem ment neki olyan jól, mint a többieknek. Nehezen ment a verstanulás, az olvasott szöveg értése, egyszerűen nem emlékezett már arra, hogy mit olvasott. Az anyagot, amit leadott a tanár, arra sem emlékezett annyira, így otthon sokáig kellett tanuljon. Sok ideig gondolkodtam, míg nem rájöttem, hogy talán a memóriája nem olyan fejlett, mint a többieknek, de utána olvastam, és a memóriát lehet fejleszteni. Különösen ilyen kicsi korban kell, amire talán eddig mi nem fektettünk olyan nagy hangsúlyt.

A probléma megoldásaként végül találtam egy játékwebhopos oldalt, ahol kategóriákra voltak bontva az egyes játékok, és a memória játékok között nagyon széles volt a választék. A memória játékok közül a legtöbb a számokat tanítja meg, míg mások a betűket. Ez jó ismétlés lehet Benőke számára. A játékokat korcsoportok szerint lehet szűrni, így kicsitől a nagyig, mindenki megtalálja a neki való játékot. Meg is rendeltünk egy párat, rengeteget rendeltünk, de úgy sakkoztuk ki, hogy ennyi áldozat belefér, na meg amúgy is rengeteg olcsó játék volt, 20 ezer forint felett pedig ingyenes volt a szállítás. A memória játékok pár nap alatt megérkeztek, egyik sem hiányzott a csomagból és mindegyik tökéletes állapotban jutott el hozzánk.

És azt kell, hogy mondja, bár sok türelem kellett hozzá, a játékok beválltak. Benőke memóriája rengeteget fejlődött, mióta azokkal játszunk, már gyakran egyedül is játszik velük. Ez nem csak a jobb jegyek és tanítóktól kapott dícséret miatt fontos, hanem hogy Benőke már egyre magabiztosabb, és egyre jobbnak és ezáltal jobban érzi magát. Szerintem rendelünk még majd játékokat neki!