Mindennek a szoftveres vezérlése el fog jönni idővel ugyanis! Mindenféle eszköznek, amit használunk a hétköznapokban, vagy a munkánk során. Én a múltkor termo vizespalackot láttam valakinél, amit egy szoftveres cucc segített valamilyen hőmérsékleten tartani állandó jelleggel. Mindig másmilyenen akár, de azt a hőmérsékletet bármeddig tartani. Mindenhez kell egy szoftver lassan! Főleg, mert az igényeink túl nagyra nőttek, de van képességünk is már rá, hogy kielégítsük mindet.
Hogy ez a dolog miként megy végbe a közlekedésben, az megfigyelhető egy nagyon jó bolt (ami egyben webes áruház is) kínálatán belül. A motorbolt.co.hu nem cserélte le ezt a kínálatát. Nem dobta ki a régi dolgokat, pusztán csak újakat tett melléjük folyamatosan. Az elektromos kerékpár árak csökkenőben vannak – náluk kapható mindenféle, ennek megfelelően, így aztán ott egy helyen megnézhetjük, mik voltak a menő dolgok 10 évvel ezelőtt és mik a tegnapi trendek (meg is vásárolhatunk minden ilyesmit – mert azért elavulttá a régi termékeik közül sem vált semmi). Az említett vizespalack egy ismerősömé volt, ezért kezdtem bringák után kutatni. Mert tetszett, hogy ő sokat sportol mindig, és megnéztem, milyenek most az elektromos kerékpár árak (hogy én is mozogjak már azért valamit) az általam említett shopban, ahol nagyon aktuális dolgokat is találtam tehát ilyen téren! És az is tetszett, hogy a sportolást ki lehet egészíteni ilyen menő cuccokkal. Mint az okos vizespalack. Nos, a Motorbolt is ennyire megatrendi és posztmodern tud lenni néha… Kaphatunk bringázáshoz olyan kényelemnövelő dolgokat, hogy csak na! Nem is hittem el egyik-másikról, hogy “ilyesmit mára tényleg feltalált valaki”?
De, mint mondtam, azért nem eszik olyan forrón azt a kását… Náluk még mindenféle hagyományos, kifutóban lévő dolog felszerelésében, javításában is segédkeznek az ottani munkatársak, eladók. Ha motoralkatrészek kellenek: Simson, MZ, mindenféle kategória van. Ezeket az aggastyánok is ismerik. Ugyanakkor vannak hagyományos, de már elektromos kerékpárok is. És elektromos kerékpár akkumulátorok! Minden, ami alkatrész – ez is lehetne az egyik szlogenjük, bár még ez sem lenne elég kimerítő.
Nem csak abban figyelhető meg a kettősség itt, hogy vannak eltűnőben lévő márkák és eszköztípusok, meg minden ami új, és most van csak feltörekvőben! Az is egyfajta kettősség a Motorboltban, hogy ha nagy összegért, készen vennénk valamit, vagy akár csak egy pár száz forintos alkatrészre lenne szükségünk, nekik minden van raktáron, vagy beszerzik azt. Kezdhetünk új életet egy elektromos rollerrel, vagy a végtelenségig óvhatjuk oldtimer járművünket. A mi választásunk…
Akciós Gepida kerékpárok, rollerek széles választékban, akkumulátorok elektromos kerékpárokhoz, motoros ruhák, bukósisakok – csak néhány dolog, amit kiemeltek a főoldalon kedvcsinálónak, de sikerült egy olyan webshopot összehozniuk, amit én már szinte csak áruháznak hívnék. A vásárlás módjai és gördülékenysége miatt is. Mindenki mehet hozzájuk, aki a kocsiját, motorját javítaná, motorozáshoz vagy biciklizéshez beszerezne valami hozzávalót, vagy beújítana valami teljesen újat, de ülhet is otthon az illető, és várhatja, hogy hozza a futár minél előbb a cuccot! Ma már tök új trendek vannak és ők ezeket maradéktalanul lekövetik: elektromos napi használatú dolgok tömkelege.
Sokoldalú szakemberek, akik mindig képben vannak az újdonságokkal, szóval van egy olyan tippem, hogy náluk mindig mindenki megtalál majd bármit ilyen téren. Nem hinném, hogy ez változni fog, szóval mentsétek el minimum a webes elérhetőségüket! Ez a műfaj erről szól: olyan gyorsan fejlődik, mint mondjuk a mobiltelefonok. És kell is egy olyan webshop, ahol nem csak egy kis szegmens termékeit kaphatjuk meg, hanem látják az összefüggést mindenben, és minden között. A weboldalt egyébként még éppen most professzionalizálják (lehet, mire ezt olvassátok már kész is lesz 100%-ban, nem csak 90-ben, nézzetek hát rájuk), de nagyon sok funkció látszik rajta. És, ami nekem mindig fontos (mert kicsit régimódi vagyok): jó a kommunikációjuk szóban. Már a főoldalon is meg van hagyva telefonszám, ahol hívhatjátok őket. Készségesek nagyon. De webshopként is nagyon korszerű az egész. Jól nyomonkövethetitek saját rendeléseiteket is, csak annyi a lényeg, hogy regisztráljatok.
Kicsit, ettől függetlenül sajnálom, hogy nem Dunaföldváron élek. Mindenki mondja, akit erről kérdeztem és ismeri őket, hogy nincs gond náluk soha a rendelésekkel, és én szerintem idővel személyesen is majd mindennapos vendég lennék. Mert eladom a kocsit és mostantól mindenhová alternatív, korszerűbb közlekedési módokat választva fogok tehát eljutni. Márpedig jönni-menni fogok majd eleget, de mindig nyugodtabb leszek így is, hogy ha a kemény igénybevételtől valami megadja magát az aktuális eszközömön, akkor mindig lesz rögtön megoldás. Csak hát én örülnék a személyes válogatásnak is a boltban, de nem lakhat mindenki Dunaföldváron emiatt… És tényleg tapasztaltam azt már én is, hogy mennyire normálisan beszélnek az emberrel telefonon, nem csak személyesen – ha valami ne lenne világos, vagy változtatnék a rendelésen, stb.
Viszont, még így is jól jártam, ebben biztos vagyok: mert minél több összetevős egy eszköz, annál könnyebben lesz valami baja – ezért sem akarok maradni az autóknál. A túlbonyolított szerkezet túl nagy kockázat, ezért nem szeretem. Sajátos élethelyzet, hogy mindenhová el fogok tudni még jobban kerékpárral, vagy rollerrel, de fejlődik az úthálózat is, ilyen téren! Szóval idővel csak jobb, és jobb lesz. Még az is lehet, hogy egyszer Magyarország is megérik arra, hogy a városai belsejében nem is lesz majd autó az utakon…
A cikkemet azzal kezdtem, hogy a szoftveres vezérlés a jövő. Ez a dolog nagyon előre, a technológiai fejlődés irányába forduló valamit. De a technológiai fejlődés nem a bonyolultabbá és összetettebbé válást tudja csak mindig megalapozni… Hanem segíthet egyszerűsíteni is a dolgokon, hogy minden a fenntarthatóságra is tudjon hatni, a jó irányba. A biciklizés sokat segíthet a városaink élhetőségén. És nagy felelősséget vállalnak el az olyanok ebből, mint a Motorbolt. Mert ők mindent árulnak, amivel fenntarthatóbb életre válthatunk. Megvételre kínálnak nem csak egy vagy kétféle dolgot, amikkel segíthetünk a környezetünkön is, hanem millió félét, és így számomra ők ennek a dolognak is az egyik hazai úttörői! Nyilván nem ismerek minden boltot Magyarországon, és az is igaz, hogy nálam még elég új hóbort, hogy ilyesmik kezdtek érdekelni… De, a lényeges, hogy először volt talán az életemben olyan élményem, hogy felleltem egy shopot, ahol egy témán belül annyira ott volt minden, hogy tovább sem kezdtem nézelődni másfelé. Nem kellett orientálódnom másra, másnak az irányába, mert még ha érdekelt is volna bármelyik kapcsolódó részterület (ahhoz képest, hogy “elektromos kerékpár árak”), azt a részterületet is megtaláltam volna itt, helyben!
Egyre tökéletesednek a kereskedések, boltok is tehát. És a Motorbolt egy nagyon jó példa. Ekkora választék, ennyi szakértelem, tudás, és tapasztalat egy helyen… Ne tévesszen meg az sem senkit, hogy átnyergeltem a fenntarthatóság témakörére időközben. Ők régi motorosok, akikhez régivágású motorosok is járnak! Járjatok hozzájuk ti is, de legalább nézzetek szét ott, ha lehet!