A szoftverektől a napelemig

A múltkor egy hosszú hét után úgy döntöttem hétvégén meglátogatom a szüleimet, hogy kicsit kiszakadjak a nagyvárosi közegből és feltöltődjek vidéken. Na, meg mellesleg alig vártam a tipikus magyar vasárnapi ebédet, ami után biztosan nem marad éhes az ember – nincs mit tenni, imádom a hazai ízeket és minden edzést megér az élmény.

A családomról tudni kell, hogy mindenki rettentő cserfes, így általában, ha olyan szerencsénk van, hogy mindenki ott tud lenni egy-egy összejövetelen, akkor a beszélgetések témája olyannyira változatos, hogy az egy “hétköznapi embernek” (értsd: bárki, aki nem a mi családunkba tartozik) teljesen felfoghatatlan. Egy ilyen eszmecsere eredményezte azt is, hogy megosszam veletek ezt a történetet.

A vasárnapi (tipikus) húsleves, rántott hús és krumplipüré kombináció jóízű elfogyasztása és hangos sztorizgatása közben történt minden. Édesapám szoftverek fejlesztésével foglalkozik és mivel ebben a világban nőttem fel, számomra sem idegen a téma. Így történt tehát, hogy édesapám éppen arról számolt be, hogy milyen új rehabilitációs szoftveren dolgoznak az egyik ügyfelüknek, amikor bár sajnos képtelen vagyok felidézni hogyan, de pár percen belül már a napelemekről beszéltünk. Mondtam, hogy felfoghatatlan, nem? Szóval mikor felocsúdtam édesapám és nővérem azt vitatták, hogy érdemes-e egyáltalán befektetni egy ilyen drága rendszerbe, vagy sem. Nővérem persze előnnyel indult, mert náluk már bő egy éve üzemel a napelem rendszer, amit a tetőre szereltettek fel, így tapasztalata is jócskán volt. Ahogy hallgattam őket, rádöbbentem, hogy itt már rég nem arról van szó, hogy érdemes-e napelem rendszert telepíteni, hanem arról, hogy édesapám minél több információt szeretne megtudni róla, mielőtt belevág. Tehát a döntés megszületett, csak a döntéshozatalt próbálta alátámasztani érvekkel.

Azt persze rögtön le is szögeztük, hogy minőségileg csak a legjobbat szabad megvásárolni, hiszen fontos, hogy ha már befektetünk a rendszerbe, akkor az hosszútávon működjön és meg is térüljön majd. Nővéreméknél Sharp rendszer van és csak jókat mesélt róla, plusz azért a 25 éves teljesítménygarancia sem elhanyagolható tényező. Közben kiveséztük a különbséget a napelemek és napkollektorok között is és minden részletet megnéztünk itt ahhoz, hogy édesapám bele tudjon vágni a napelem rendszer telepíttetésének folyamatába, sőt, bevallom, nekem nagyon hasznos információkkal szolgált a diskurzus. Például nem tudtam, hogy számos támogatás és akár pályázat is elérhető nemcsak vállalkozásoknak, de magánszemélyek részére is annak érdekében, hogy minél többen megengedhessék maguknak, hogy napelem rendszert telepítsenek otthonukba. A beszélgetés után kicsit jobban is utána néztem a pályázatoknak, mert nagyon elgondolkodtatott a lehetőség – még az is elképzelhető, hogy egyszer én is belevágok!

Visszatérve az ebédhez: édesapám nagyon elégedett volt az információval, amit nővéremtől kapott. Sőt, annyira megnyerte nővérem a dologgal, hogy még aznap kért egy árajánlatot napelem rendszer telepítésére is és egy pár hónappal később már arra mentem haza (szintén egy hasonló hétvégi kikapcsolódásra és a vasárnapi ebédre), hogy jöttek a szakemberek felszerelni a paneleket.

A folyamat meglepően nem volt hosszú, cserébe minőségi terméket kapott édesapám is, aki nővérem tanácsára hallgatva ugyanannál a cégnél csináltatta sajátját, mint nővérem, és a napelem pályázatos weboldal rengeteget segített, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a napelem rendszerek édesapámnak valók-e.