Hogy mennyi mindent tudok a szoftverekről? Nem sokat, de így, hogy több éve együtt élek a programfejlesztő fiatalemberrel, bizony jóval többet, mint azelőtt. Hiszem, hogy mindez adottság kérdése is, és nekem egyszerűen nem áll rá az agyam az ilyen dolgokra, attól függetlenül persze még érdekesnek találom. Szóval örülnék, ha legalább egyszer az alapokat megérteném, de talán majd egyszer. Jó annak, aki ért az ilyen dolgokhoz, mint például a szoftverek! Nagyon hasznos tudás ez a mai időkben, és egyre nagyobb szükség is lesz az ilyen munkaerőre a jövőben is persze.
Amire pedig szintén mindig szüksége lesz az emberiségnek – valószínűleg -, azok a jó éttermek, ehhez pedig elengedhetetlen a profi és minőségi, időtálló eszköztár. Itt most konkrétan a konyhai eszközökre gondolok, mint a különféle edények, a konyhai szűrők, a tálaláshoz és tároláshoz szükséges készletek… De akár beszélhetünk fine dining étteremről vagy menzáról is, esetleg cukrászdáról, mindenhova elkél a profi eszköztár, még ha kicsit más jellegűek is. A legjobb, hogy mindent megtalálhatnak a gasztronómiával professzionális módon foglalkozó személyek, szakemberek, vendéglátóhelyek tulajdonosai a Hunnia-Kristály Kft. felhozatalában. Noha talán nem is gondolnád, hogy a konyhai szűrők is hány különböző ételhez jöhetnek jól, ha az oldalt kicsit közelebbről tanulmányozod, közelebb kerülhetsz ehhez a világhoz. Például bizonyos húsokat vagy más, olajban sült ételeket is lehet szűrőbe tenni, hogy lecsepegjen róluk a felesleges olaj, nem csak a “klasszikus”, gyakran használt konyhai szűrőkben lehet gondolkoznunk. Aztán ott vannak a különféle csomagolóanyagok is, például a zsírpapír – meg is kívántam egy jó gyrost – vagy a környezetbarát, papírból készült poharak és a különböző műanyag verziók is.
Csak biztatni tudlak arra, hogy ha a területen dolgozó szakember vagy, akkor tekintsd meg a webáruház kínálatát. Mi lenne annál praktikusabb, mint a lehető legtöbb, működéshez szükséges eszközt egy helyről, egyetlen webáruházból beszerezni, mégpedig igen kedvező árak és feltételek mellett? Szerintem mindenképpen érdemes kihasználni ezt a remek lehetőséget.