A számítógépek világa már gyerekkorom óta lenyűgözött. Sosem gondoltam magamról, hogy programozó leszek és nem is lettem az. Én inkább mindig csodálója voltam ennek a technológiának, és az olyan embereknek, akik otthonosan mozogtak benne. Mostanában azonban át szoktam járni egy barátomhoz, aki megmutatta nekem, hogy miként lehet könnyedén programoznia még egy olyan kezdőnek is, mint én.
Persze nincs mindig időm erre, ettől függetlenül teljesen felébresztette bennem azt a gyerekkori izgatottságot, ami egészen hiányzott már az életemből. A legalapabb szoftver megalkotása is már nagy örömet tud okozni. De, ami talán még fontosabb, az nem más, minthogy a haverommal együtt csináljuk. Nagyon felnézek rá és biztos vagyok benne, hogy a jövőben még rengeteget fogok tanulni tőle. És ehhez még tandíjat sem kell fizetnem!
Érdekelnek egyébként a honlapok is. Ha pedig jó designról akarunk tanulni, akkor nem kell távolabb mennünk, mint a Herbiovit oldala. Hosszú ideje érdekelnek már a natúrkozmetikumok és a különböző bio krémek, amikkel enyhíteni tudnám a mindennapi testi fájdalmakat. A barátnőm nagy partner ebben, úgyhogy tőle tudtam meg, hogy mennyire jó hely a Herbiovit oldala. Ki tudom jelenteni magamról, hogy azért valamennyire értek a honlapokhoz, úgyhogy megígértem neki, hogy megnézem, szerintem megbízható-e a Herbiovit.
Kicsit nagyképűen léptem fel ezért az oldalukra, de már az első pillanatban le voltam taglózva. Annyira okosan volt kialakítva az oldal, hogy rengeteg ötletet kaptam arra, hogy miként kéne kialakítanom a sajátomat, ha valaha ebbe ütném a fejszémet. A színek nem voltak bántóak, de a legjobb az volt, hogy nem nyomtak az arcunkba idegesítő reklámokat. Csupán a felső kis részen volt egy változó szövegű sor, ahol felsorolták az aktuális ajánlataikat és a legfontosabb tudnivalókat a termékeikkel kapcsolatban. Ez pedig nem reklám, hanem tájékoztatás. Különösen örültem, hogy be volt építve ez a funkció az oldalba, mivel így azt is láthattam, hogy ha 10 000 forint fölött vásárlok, akkor ingyenes a szállítás.
Most pedig áttérnék arra, hogy milyen választékkal rendelkezik a Herbiovit. Ha lejjebb tekerünk az oldalon, akkor át tudjuk nézni az aktuális, leginkább kelendő termékeket. Külön tetszett, hogy mindegyik termék mellett láthatjuk az értékeléseket is. A vásárlói visszajelzés az egyik legmegbízhatóbb forrás, ami alapján el tudjuk dönteni, hogy valóban jó lehet-e az adott termék. Ezzel a funkcióval könnyebbé tették azt, hogy meg tudjak bízni bennük.
Az oldalon még számos dolgot lehet csinálni. Mindenkinek azt ajánlom, hogy ha teheti és van pár perce, akkor regisztráljon. Azért érdemes, mert így el tudjuk menteni azokat a termékeket, amiket később akarunk megvásárolni. Így hagyhatunk egyébként értékeléseket is, amikkel segíteni tudjuk a többi vásárlót, akiket hasonló dolgok érdekelnek, mint minket. A Herbiovit csapatát is könnyen el tudjuk érni. Az elérhetőségeiket nem rejtik el előlünk, csupán a kapcsolat menüpontra kell kattintanunk.
A rendelés menete sem fog gondot okozni senki számára. Nagyon intuitív. Egyik lépésnél sem engedik el a kezünket, úgyhogy biztosak lehetünk abban, hogy nem fogunk hibázni. Ha esetleg rosszul kattintottunk volna valamire, akkor még a rendelés leadása előtt meg tudjuk nézni a kosarunkat. Ezt követően csupán meg kell adnunk a szállítási címünket és azt, hogy miként szeretnénk fizetni. Én azóta már nagyon ritkán járok hagyományos boltokba, mert a Herbiovit egyszerűen túl kényelmes hozzájuk képest.