Elektromos kandalló? Miért ne?!

A vőlegényem szoftverfejlesztőként dolgozik, így gyakran van home office-ban. Ezért központi kérdés számunkra az otthonunk helyiségeinek komfortos kialakítása. Mivel mindenképpen szüksége van egy jó teljesítményű asztali gépre, ami elbírja a kódolással és a többi feladattal járó terhet, ezért nem túl mobilis munkaállomásról beszélhetünk az ő esetében. Szerencsére én a saját munkámmal “jobban jártam”, így én nem vagyok ennyire a négy fal (és főképpen) a monitor elé kötve.

Főleg az utóbbi években szinte állandóvá vált stressz-faktorral és kutatói munkája során tapasztaltuk meg azt, hogy mennyit tud segíteni egy saját tér a munka során is. Így mondanom sem kell, hogy megváltás volt, amikor hosszú évek albérletezése után végül saját lakásban kezdhettünk el gondolkodni, ahol vőlegényem nagy örömére egy külön dolgozószoba is helyet kapott. Legalábbis a fejünkben, ugyanis a felújítások még mindig tartanak, de már közel a cél. A design főként én az én reszortom, a többi pedig közös döntés.

Így adva volt, hogy nézzünk utána a lehető legtöbb platformon a legújabb fűtésrendszereknek és a hosszú távon is élhető és kedvező megoldást kínáló ajánlatoknak. Eképpen kötöttünk ki egyik kedves ismerősünk (aki már végigjárta ezt a procedúrát) ajánlására a különböző elektronikus fűtésrendszereket illetve a napelem berendezést bemutató weboldalon, ami nem más, mint a futesrendszerek.hu – tele csupa tájékoztatóval a különböző fűtési megoldásokat illetően.

Elektromos kandalló - komfort korom nélkül

A kezdőoldalon már láthatjuk, hogy a cég fűtésrendszerünk korszerűsítéséhez, fejlesztéséhez számos elektromos megoldást kínál, amelyek nem csak biztonságosak, hanem energiatakarékosak is – igazán modern, haladó szellemű választást jelent egy ilyen elköteleződés. Mi pedig mindenképpen az ilyen jellegű, hosszútávú és fenntartható rendszerekben gondolkodunk, mint amilyeneket a honlap is kínál. “Elektromos kandalló – komfort korom nélkül” – hangzik az egyik nagyon jó ajánlat, amely látványos és kényelmes opciót jelent, szemben a klasszikus kandallókkal, amelyek bár biztosítják az otthon melegét, de károsanyag-kibocsátással is járnak, karbantartásuk, beüzemelésük pedig nem olyan egyszerű. Ezzel ellentétben az Elektromos kandalló – komfort korom nélkül, mint ahogy már említettem – ugyanazt a hangulatot teremti meg, csak mindenfajta kényelmetlenség és veszély nélkül. Az elektromos kandalló könnyen az otthonunk fő díszévé és központi elemévé válhat, emellett a vezérlése nagyon egyszerű, akár okostelefonról is működtethető, sőt, akár a “lángok” méretét és erősségét is szabályozhatjuk, így abszolút testre- és egyénre szabható megoldásról beszélünk.

“Elektromos kandalló – komfort korom nélkül” – mégsem olyan vonzó ajánlat? Sok más egyéb útról tájékozódhatunk a weboldalon. De nem csak a klasszikus értelemben vett fűtőtestek, hanem a bojlerünk is lehet elektromos. Ebből választhatunk a zárt és a nyílt rendszerű közül, sőt, ha a konkrét bojlerről, azaz a berendezésről beszélünk, akkor akár LCD kijelzőset és hőmérséklet szabályozóval ellátott modellt is beszerezhetünk a mindennapjaink még könnyebbé tétele érdekében.

Ugyan a teljes tatarozás még tart, mi letettük a voksunkat az Elektromos kandalló – komfort korom nélkül – mellett. Ha családi házunk lesz, biztos elgondolkozunk a napelem rendszeren is, amelyről szintén olvashatunk a weboldalon, sőt mint mindenre, a napelemre is kérhetünk árajánlatot. Szerintem szuper kis oldalról van szó, ahol számos olyan részlet olvasható ezekről a modern megoldásokról, amit máskülönben sok különböző forrásból lehetne csak megtudni. Ha felkeltette az érdeklődésed e rövid ízelítőm, bejegyzésem, akkor bátran látogass el a futesrendszerek.hu weboldalra, és ismerkedj meg a témával.