Egy szoftverfejlesztő élete igen csak ingerszegény tud lenni, ha az ember a szabadidejében nem talál ki magának vérpezsdítő programokat. Már az informatikai suli alatt is bebizonyosodott, hogy, bár nagyon is jövedelmező szakma ez, de nem kínál túl sok élvezetet, nem pezsdíti fel az ember vérét önmagában. A suliban, az egész suliban 3 lány volt összesen, de ők is informatikusok ugye. Suli után a programunk az volt, hogy átjárkáltunk egymáshoz, és egymás mellett ülve játszottunk a számítógépeinken, persze egymással, na de mégis. Aztán az egyetemen már egyel jobb lett a helyzet, mert más szakok is voltak, és néha megfordultunk egy-két buliban, de a közvetlen környezetemben továbbra is informatikusok voltak, és ez a fajta fiú későn érő típus. Sokáig féltünk a lányoktól, meg sem mertük szólítani őket. Sok időnek kellett eltelnie, mire eljutottunk arra a szintre, hogy lettek lányok a társaságunkban, Aztán elkezdtünk randizni, de az se ment igazán jól.
Egy fiatal srác mindent megtenne, hogy a lányokhoz közelebb kerülhessen, így elkezdtünk gondolkodni, hogy mit kellene csinálnunk ahhoz, hogy minket is észrevegyenek. Az egyik barátom bátyjának volt akkoriban egy Simsonja, bőrdzsekiben járt és nagyon irigyeltük, mert csak úgy falta a nőket. Sok ideig tartott, de leesett nekünk is, hogy motoroznunk kellene. Autó jogsi helyett nagymotor jogsit csináltunk, és a főiskola végére megvettük az első nagymotorunkat. A kezdeti nehézségek után mind a kettőnknek szerelem lett, és azóta is motorozunk mind a ketten. Persze, segített sokat a csajozásban, azóta már házasok vagyunk mind a ketten, de emellett a motorozás is nagy szerelem lett a számunkra. A barátom átpártolt a versenymotorok világába, én pedig a túramotorozás nagy kedvelője lettem.
Nem csak lányokkal, de fiúkkal is sikerült megismerkednünk az új hobbink kapcsán, na persze nem ugyan abból a célból. Sok barátra leltem a motoros körökben, és mivel ezek az emberek szinte egytől egyig nagyon lojálisak, a legtöbbel azóta hosszú távú barátságot ápolok, és együtt járunk a motoros túrákra. Nagyon szeretem őket, nagyon kedves, értelmes, okos, jó humorú emberek, akik minden féle területeken dolgoznak, ezért sokat tanulunk is egymástól beszélgetés közben. És ilyenkor infókat is cserélünk arról, hogy ki, honnan, milyen új motoros felszerelést szerzett be. Az utolsó túra sztárja én voltam az új Sixgear csizmámmal. Nagy dolog, mert senkinek nincsen a társasából, én vagyok az első, aki beruháztam és megvettem.
Laikus ember nem is gondolná, hogy a biztonságos motorozás milyen fontos eleme a motoros csizma. Mert ha az ember borul, akkor a motor nagy valószínűséggel a lábára esik, és nem mindegy ebben az esetben, hogy milyen cipő van rajta. Gondoljunk bele, hogy van olyan motor is, ami több száz kiló. Ha az ráborul az emberre, az azonnali csonttörés, de lehet ennél sokkal rosszabb is, ha nem megfelelő a motoros lábbelije.
Sokszor látom főleg városban, hogy főleg fiatal srácok egy szál pólóban és vietnámi papucsban ülnek a motorjukon, természetesen sisak nélkül. Nagyon kíváncsi lennék, hogy amikor ők felülnek a motorra, mi játszódik le a fejükben. Eszükbe jut, hogy mekkora baj is történhet? Elég csak egy kicsivel figyelmetlenebb sofőr, vagy egy rossz íven vett kanyar, és meg is van a baj azonnal. És egy ilyen szerkóban történt borulás azonnali halál, nincs mese.
Mert ok, mi is brahiból kezdtük el a motorozást, csajozni akartunk vele, de azt soha, egy pillanatra se felejtettük el, hogy mint mindent, ezt is felelősséggel kell űzni. És ha valaki, én tudom, milyen sokba kerül egy motoros felszerelés, de kérdezem én, az élet védelme nem ér meg az embernek minden pénzt? Mert meg kellene, hogy érje.
Szóval az utolsó túrára én már a vadi új motoros csizmámban vettem. Nagyon praktikus, mert ránézésre olyan, mint egy bakancs, de a talpkialakítása olajálló, a váltónál meg van vastagítva a talpa, és ha leszállunk a motorról kicsit sétálni, akkor is egész kényelmes élményt ad. A sok protektorról, ami védi benne a lábam már nem is beszélve. Kényelmes, és jól is néz ki. Csajozós, mondaná a barátom. Szerencse, hogy erre a funkciójára már nincs szükségem, de a biztonságra, amit nyújt annál inkább.
Úton van a gyermekem, és nem engedhetem meg magamnak, hogy felelőtlen legyek. Szeretném, ha majd idővel ő is motorozás kedvelő ember lenne, de azt is, ha jó példát látna, és tudná, hogy mindent lehet, csak ésszel és mértékkel.
Eldöntöttem, mikor kiderült, hogy kisfiam lesz, hogy semmitől nem fogom tiltani. nagyon fontosnak tartom, hogy mindent ismerjen meg, mindenről tudja, hogy mi az, de hiszem és tudom, hogy ha helyes értékrendre tanítjuk az anyukájával, akkor nem lesz kíváncsi sem olyan dolgokra, amikről tudja, hogy eredendően rossz. És amit kipróbál azt is ésszel teszi.
Félek kicsit, hogy milyen apuka lesz belőlem, az az igazság, hogy én nem láttam túl jó példát otthon az apámtól, de igyekszem mindent elkövetni, hogy a gyerekem jó ember legyen.
Kicsit messzire kalandozott az eszmefuttatásom, de remélem, aki olvassa, értékeli az őszinte szavaimat. Néha jól esik az embernek kicsit kitárulkozni és kiírni magából az érzéseit. De most megyek vissza dolgozni, mert a szoftverek nem íródnak meg maguktól. Ugyanis ellentétben a veszélyes hobbimmal a munkám még mindig a szoftver fejlesztés, ami nem túl izgalmas, ellenben nagyon érdekes. Töröm a fejem rajta, hogy készítek egy motoros szoftvert, aminek a funkciói kifejezetten a túramotorosoknak hasznosak lennének, de mivel motorozás közben az ember nem igazán tudja a telefonját nézegetni, arra gondoltam, olyan lenne, ami a bluetooth-os sisakkal összekapcsolható és így hangosan mondaná, amire az ember kíváncsi. Egyszer biztosan megcsinálom, de most folytatom a jelenlegi projektem, mert határidőre be kell fejeznem. És miközben csinálom, már a hétvégét tervezgetem, amikor is motoros túrára megyünk a barátaimmal a Magas Tátrába.