Fejlesztőként, rendszerszemléletben gondolkodó emberként mindig is vonzott, ha valamit automatizálni lehetett. A munkámban minden nap a hatékonyságot kerestem: hogyan lehet kevesebb hibával, gyorsabban, jobban dolgozni.
Egy idő után viszont nemcsak a szoftveres rendszereken kezdtem el „optimalizálni”, hanem az életemen is. A magánvállalkozásom számára kellett valami „boost”, de nem a szokásos. Akkor jött szembe a neten egy kép: OTEX fánksütő gép, rajta: „vállalkozás indítása 1 millió alatt”. És én kattintottam.
Kell valami a dolgos hétköznapokban is, ami örömöt okoz az alkalmazottaknak
Rákattintottam tehát az oldalra – OTEX Bt. – magyar gyártó, több mint húsz éve a piacon. Automata fánksütő gép, prémium alapanyag, teljes háttértámogatás. A weboldalukon láttam, hogy adnak induló csomagot is – 20 csomag fánkpor, géphez optimalizálva, kezdőknek is tökéletes. Nem volt mit veszítenem.
És ez aztán egy új világot tárt elém. Ekkor még nem sejtettem, de teltek a hónapok és..
Ez valami több is lehet – gondoltam… Mi lenne ha nem csak az informatikai vállalkozásunknál élvezhetnénk a finom fánkokat?
A rövid „ismeretség” után ezzel a céggel és márkával, megvettem a “Bajnok” gépet is – az OFS-02-est –, és két héttel később már egy balatoni kemping sarkában álltam vele, egy sátor árnyékában. Eleinte csak ismerősökkel gyakoroltam, aztán belevágtam élesben. Nyaranta mostantól már nem informatikus vagyok…
Az illat messzire terjedt, a gyerekek azonnal észrevették, és hamar kialakult a sor. A gép percenként tucatnyi fánkot dobott ki, én csak figyeltem az időzítőt, fordítottam, porcukroztam – és tanultam.
A harmadik hét végére már napi 400-500 fánkot adtam el. A befektetés gyorsabban térült meg, mint hittem. Nem is beszélve arról, mennyivel felszabadultabbnak éreztem magam, mint az iskolai zárt terekben. Beszélgettem a vendégekkel, gyerekekkel, nyugdíjasokkal – mindenki mosolygott, amikor a kezembe kapta a friss, meleg fánkot.
Most már egy harmadik gépen gondolkodom, és azon, hogy a fiamat is beavatom a fánkozásba. Talán egyszer majd ő is továbbviszi – mint az a vevő, akiről olvastam a weboldalon: a fia is OTEX-szel dolgozik.
Fánkok idehaza, és az Óperencián is túl
Gondolkodtatok már rajta, mennyire más a fánk kultúrája itthon, vagy külföldön? Mondjuk Amerikában, ahol a „rendőrök kedvenc ételének” gondoljuk csupán?
Azt mondják, a magyar fánkok szíve aranyból van, és ezt meg is lehet kóstolni, ha lekvárral töltik meg. Legszebbek akkor lesznek, ha szalagot kapnak a derekukra, mert ez azt jelenti, hogy jól érezték magukat az olajfürdőben. A falusi farsangokon egymás után táncoltak ki a tálra, illatukkal betöltve a kis házakat, ahol a kályha pattogott, és a maskarák már rég a csűrben keringőztek. A gyerekek porcukros orral lesték, mikor jön a következő adag, a felnőttek pedig azt suttogták, hogy aki sok fánkot eszik, annak bőséges lesz az éve.
Messze-messze, tengereken túl, ahol az utak egyenesek, a házak magasak, és a reggelek rohanva ébrednek, ott éltek az amerikai fánkok. Ők másféle népből valók. Csillogó mázban fürödtek, színes cukorgyöngyöket kaptak hajpántként, és olyan ízesítésekkel büszkélkedtek, amikről a magyar fánkok még álmodni sem mertek. Volt köztük csokis, epres, juharszirupos és fahéjas, de mindegyikük közös titka a könnyedség volt: nem várták meg a farsangot, ők minden napra hoztak egy kis boldogságot.
Az amerikai fánkoknak különös barátságuk volt a kávéval. Együtt laktak fánkozókban, ahol reggelente irodisták, diákok és rendőrök tértek be egy kis melegségért, egy harapásnyi édes pillanatért. Olyan legendák keringtek róluk, hogy a rendőrök képtelenek ellenállni nekik, és mindig ott parkolnak le, ahol fánkillat szökik ki az ajtó alól. Filmekben és sorozatokban is feltűntek, néha komolytalanul, néha tiszteletteljesen, de mindig mosolyt csaltak az arcokra.
Két világ, két fánknemzet, mégis mintha valami láthatatlan szál kötné össze őket. Talán az olaj sercegése, amely a tésztából varázsol csemegét. Talán az az egyszerű öröm, amit minden falat hoz – akár egy nyári reggelen egy amerikai kávézóban, akár egy havas februári napon egy magyar konyhában, ahol odakint már hangol a busó.
A magyar fánk nosztalgiát hoz, régi történeteket, nevetést és összetartozást. Az amerikai fánk pedig játékosságot, színt és lendületet. Mintha az egyik nagymama meséje lenne, a másik pedig egy színes képregény, de mindkettő ugyanarról szól: az édes élet apró varázslatairól. És ha egyszer egy magyar szalagos fánk és egy amerikai cukormázas fánk találkoznának egy semleges konyhában, biztosan nem versengenének, hanem jóízűen megosztanák egymással a világ ízeit.
Így élnek ők tovább, a mi tányérjainkon, álmainkban és gyerekkori emlékeink között, ahol az első harapás mindig egy újabb mese kezdete.