Olyan ember vagyok, aki eddigi karrierje és élete során már szinte minden fellelhető ágazatban dolgozott. Voltam valaha egyetemi hallgató is, de az nem igazán jött át, ráadásul családi zűrök miatt esélyem sem volt arra, hogy valóban befejezzem a történetet. Hogy ez mennyire zavar utólag már igazán nehezen fogható meg, tekintve, hogy rengeteg minden történt azóta és én magam is nagyon sok minden mentem keresztül, hogy mást ne mondjak az az ember, aki akkor ott állt a jogásszá válás rögös útjának elején ezernyi dolgot vitt azóta véghez és ez teljesen más irányba terelte. Érdekes is alapvetően belegondolni, hogy mennyire sokat változik az ember és bár tényleg kérész életűek vagyunk a világtörténelem számait figyelembe véve, de mégis ha az embert nem éri semmi komoly csapás és tragédia olyan szép kort élhetünk meg, ami elegendő ahhoz, hogy akár két-három világrend átalakulását, összeomlását is végignézhetjük. Különösen érdekes lehet annak, aki mondjuk a múlt század első felét élte meg. Nem mondom, hogy könnyű, mert ami akkoriban történt idehaza sajnos messze nem nevezhető csodásnak és ideálisnak, de mégis annyi minden történt akkoriban… Ahogy Cseh Tamás énekelte annak idején: „fejemben összekeveredtek a fél decik és a kormányzatok”. És valóban, nekünk mai fejjel fel sem fogható, hogy milyen káosz volt akkoriban a világban és ezáltal a fejekben is pedig csak megéltük a Szovjetunió összeomlását.
Hogy ez a történelmi kitekintő mire is volt jó? Nos, pont arra, hogy érzékeltessem, milyen szinten alakul át az ember azt követően, hogy elhagyja a gimnáziumot és nekilát azon tanulmányainak, amiről azt hiszi, hogy élete végéig kitartanak majd mellette. Én bár szerencsére messze nem tartok még ott, remélem (mármint életem végén) azt kell, hogy mondjam szerintem ez néhány éven belül is simán megdőlhet. Persze, ha olyan munkát választasz, ami az első perctől az utolsóig megbecsülést és megfelelő anyagi biztonságot nyújt, akkor egyértelmű, hogy könnyebb megmaradni az eredeti tervek mellett mintha folyamatosan a kicsivel magasabb fizetést hajtanád. Vannak például nagyon kedves orvos barátaim, akik teljesen más szemmel látják a világot, persze érthető módon, ráadásul igen keményen meg is dolgoztak azért, hogy ez így is legyen.
Szóval én magam nagyon sok mindenben részt vettem az évek során. Mivel az egyetem nem jött be végül kénytelen voltam abba belekapni, ami éppen felém szállt. Dolgoztam művelődési házakban, ami ugye a kilencvenes években egy éppen felfutóban levő (majd ilyen lendülettel a kulturális életben elfoglalt befolyását el is vesztő) jelenség volt, úgy tűnt az újjáépülő, szabad magyar kultúra majd ezeken a helyeken fog zajlani és lüktetni, hát nem így lett, azt hiszem ezt már kijelenthetjük. Szóval bár nagyon szerettem ezt a munkát de be kellett lássam, hogy pénzt igazán ebből nem fogok tudni keresni, az meg egy húszas évei felélnél járó embernek már elkezd egyre fontosabb lenni, ahogy az olyan dolgok, mint a családalapítás egyszer csak elkezdenek derengeni a közeli láthatár alatt. Így hát váltanom kellett és ekkor jött, hogy belém hasított a felismerés: mivel már ezer éve foglalkoztam számítástechnikával a magam amatőr módján rájöttem, hogy a legjobb az lesz ha ebbe a feltörekvőben levő irányzatba szállok be. Nem is kellett csalódnom ebben a megérzésben, most 2017-et írunk és szerintem mindenki a saját szemével is látja, hogy milyen szinten tarolta le az egész világot mindez. Én bár programozni már nem tanultam meg azóta, de minden más lehetséges módon beleástam magamat a téma mindennapos rejtelmeibe és bizony elég sokat melózok azóta is. Vannak bizony olyan napjaim, amikor az esti tusfürdő a legjobb barátom és a zuhanyzó, ami vele együtt vár. Szerencsére, tetszem hozzá, mert így legalább elegendő megrendelésünk van ahhoz, hogy tudjunk miből megélni. Ha tehát valaki azt kérdezi, hogy jó döntésnek tartom-e, hogy nem lettem komoly jogász azt kell, hogy mondjam a válaszom egy határozott igen, bár a körülmények néha lehetnének egy kicsit nyugodtabbak…