A konyhabútor tervező szoftver és a legszebb konyhabútorok

Az egész egy játéknak indult, aztán lakásfelújítás lett belőle. Sziszivel szoftverfejlesztőként és -tesztelőként dolgozunk, általában párban munkálkodunk egy-egy programon, mert mindkettőnknek más az erőssége és az elvárása, és a kettőnk által alkotott eredmény az, amivel mindenki elégedett.

A legutóbbi munkánk egy konyhatervező szoftver volt. Szabadidőnkben mindketten szívesen kísérletezünk a konyhában, így imádtuk magát a feladatot. Jóval többet foglalkoztunk vele, mint egy átlagos teszteléssel, Sziszi ugyanis már a saját álomkonyháját tervezte vele.

Mikor kiderült, hogy komolyak a tervek, úgy éreztük, utána kell néznünk a legszebb konyhabútoroknak, és persze minden hasznos információnak ezzel kapcsolatban.

Találtunk egy szuper weboldalt, ahol a tervezéshez is találtunk néhány hasznos tippet, és sokat megtudtunk a különböző anyagú konyhabútorokról, hogy melyiknek mi az előnye és a hátránya.

Elsőként a tömör fából készített konyhabútorokról esett szó. Mondanom sem kell, hogy ezek a legszebb konyhabútorok, impozánsak, elegánsak, mégis masszívak és természetesek. Hátrányuk az ár, amit nem mindenki tud megfizetni (bár egy fenyőfából készült konyhabútor természetesen olcsóbb, mintha bükk vagy tölgyfa lenne, pláne cseresznye vagy dió), és hogy a fa elég igényes anyag. Tény viszont, hogy hű társaink lesznek a főzésben nagyon sokáig.

A következő kategória a préselt farostlemezből készült bútor. Ő mondható az arany középútnak, a honlap középkategóriának nevezi. Az ára ugyanis igen kedvező, mégis masszív, elég tömör bútor, szinte minden színben elérhető és sokáig bírja. Hátránya, hogy sérülékeny a felület, és költségesebb a javítása.

Az utolsó csoport pedig laminált bútorlapból készült konyhabútor. A laminálás miatt olyan színű lesz, amilyet csak akarunk, és ezekből is lehet jó minőségű, tartós darabot vásárolni, ami akár évtizedekig a társunk lehet. Vigyázni kell azonban, mert a gyengébb minőségű változatok túl gyorsan tönkremehetnek.

Mikor a cikk végére értünk, csak pislogtunk. Nem gondoltuk volna, hogy ekkora a különbség konyhabútor és konyhabútor között, hogy ilyen sok apróságra kell figyelnünk. De láttam Sziszin, hogy elveszett az álomkonyhájában. Szerencsére a párja is jól keres, egy farost lemezből készült verziót biztos megengedhetnek maguknak, és a szoftver segítségével tökéletesen meg is tervezhetik álmaik konyháját.